Amióta az eszemet tudom, a mozgás fontos szerepet tölt be az életemben.  7 éves koromtól kezdve 12 éven át műkorcsolyáztam versenyszerűen, így belém ivódott a maximalizmusra való törekvés, mely munkámban a mai napig töretlenül jelen van. Emellett mindig is akkor éreztem jól magam, ha valakin valamilyen formában segíteni tudtam, így kézenfekvőnek tűnt, hogy gyógytornásznak tanuljak. 

A szakmába a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi karán  szerettem bele a gyakorlatok során. Tanulmányaimat 2018 -ban itt fejeztem be. Gyakorlatomat Pécsen, az ortopédián szereztem gerinc-, térd-, és csípőproblémás páciensek kezelése során. Itt két évet töltöttem, és megtanultam, hogy a legkilátástalanabb helyzetben is lehetséges a gyógyulás. 

Úgy gondolom, hogy mindig van hova fejlődni, így folyamatosan képzem magam, hogy az újabb technikákat elsajátítva, illetve azokat ötvözve hatékonyabb javulást érhessünk el pácienseimmel. Mindig szem előtt tartom, hogy minden egyes eset más, és nyitottan, új szemmel közelítek a kezelésekhez, hogy Önnel együtt a legjobb eredményt érhessük el.

Képzettségeim:

2018.-EvidenceBasedMedicine a medencefenék fizioterápiája

2018.-Ízületi és lágyrész mobilizáció Dr. Terrier szerint I-II

2017.-Háromdimenziós Scoliosis terápia Katharina Schroth szerint

2017.– Kinesiology –taping/ Sporttaping

2020.- FDM ( Fascia Disztorziós Modell) I,II

Folyamatban lévő tanfolyam: Holisztikus Medicina Alapítvány Lewit féle Manuális medicina elméleti és gyakorlati 2 éves képzése.